1.    Cal m�g soha nem f�lt ennyire �let�ben. Mag�ra z�rta szob�ja ajtaj�t, �lt �s reszketett.
    A reszket�s n�h�ny perccel a Rue Streeten t�rt�ntek ut�n, vagyis majd huszonn�gy �r�val ezel�tt kezd�d�tt, �s az�ta egy fikarcnyit sem csillapodott. Volt, hogy a foga vacogott, �s volt, hogy a keze remegett, de annyira, hogy alig b�rta tartani a whiskys �veget, amit az eg�sz �lmatlan �jszak�n kereszt�l szorongatott. Olyan volt ez a reszket�s, hogy k�v�lr�l �ltal�ban nem l�tszott, bel�l maradt. Olyan volt, mintha a galambok valahogy bejutottak volna a has�ba, �s ott csapkodtak volna a sz�rnyaikkal.
    �s mindez az�rt volt �gy, mert Cal valami csodasz�pet l�tott, �s �rezte a zsigereiben, hogy �lete m�r soha nem lesz olyan, mint ez id�ig. Hogyan is lehetne? Felemelkedett az �gbe, �s megl�tta azt a titkos helyet, amit gyerekkora �ta keresett.
    Cal mag�nyos gyerek volt - legal�bb annyira a saj�t elhat�roz�sa, mint a k�r�lm�nyek miatt -, �s akkor volt a legboldogabb, ha szabadj�ra engedhette a fant�zi�j�t. Nem kellett sok egy-egy k�pzeletbeli bolyong�shoz. Ahogy most visszagondolt, �gy t�nt, iskol�s �veinek fel�t azzal t�lt�tte, hogy kifel� b�mult az ablakon; egy verssor, amit nem is �rtett igaz�n, vagy egy m�sik oszt�lyteremb�l �thallatsz� �neksz� elr�p�tette �t �gy t�voli �s tarka vil�gba. Egy olyan vil�gba, ahol a decemberi fagyban rejtelmes, meleg szell� sodorta fel�je az illatokat; egy olyan vil�gba, amelynek teremtm�nyei �jjelente tisztelet�ket tett�k Cal �gy�n�l, �s �lm�ban �sszeesk�v�st sz�tt vel�k.
    De b�rmilyen ismer�snek �s otthonosnak is �rezte azt a vil�got, valahogy nem tudta meghat�rozni, milyen is az, �s hol van pontosan. Hi�ba olvasott el minden olyan k�nyvet, ami kiv�teles vil�gokkal kecsegtetett, mindig csal�dnia kellett. T�l t�k�letesek voltak azok a gyermekkori birodalmak; csupa ny�r �s kacag�s.
    Az igazi Csodaorsz�g nem ilyen, ezt tudta Cal. A napf�ny ott is �rny�kkal j�r, �s a rejtelmek csak akkor t�rulnak fel, amikor az �sz a v�g�t j�rja, �s az elme m�r-m�r megh�borodott.
    Ez�rt remegett most, mert pontosan ezt �rezte. Hogy r�gt�n sz�treped a feje.

    Besz�lgettek m�g egy kicsit, azt�n Geraldine fel�llt, hogy mennie kell. Aznap d�lut�nra is jutott az esk�v�i el�k�sz�letekb�l.
    - Azt�n semmi galambhajsza! - mondta Calnek. - Szombaton ott legy�l!
    Meg�lelte Calt.
    - Nagyon sov�ny vagy - mondta. - Fel kell, hogy hizlaljalak.
    „Cs�kot v�r - suttogta Cal f�l�be az �r�lt po�ta -, engedelmeskedj a h�lgynek! Az�rt, mert majdnem megj�rtad a mennyorsz�got, m�g nem kell azt �reztetned vele, hogy t�ged a p�rz�s m�r nem is �rdekel. Cs�kold meg, �s mondj valami elb�jol�t!"
    Cal kiosztotta a cs�kot, b�r tartott t�le, hogy szenved�ly�n megl�tszik a k�ls� k�sztet�s. Nem kellett volna f�lnie. Hamis hev�l�s�t Geraldine val�di darabbal viszonozta, forr� teste Cal test�hez tapadt.
    „Err�l van sz� - s�gta a po�ta -, most pedig tal�lj ki valami cs�bos b�cs�sz�t, hogy boldogan menjen el!"
    Cal �nbizalma itt megingott. A kedvesked�s soha nem volt az er�ss�ge.
    - Szombaton tal�lkozunk. - Mind�ssze ennyit siker�lt kicsiholnia mag�b�l. Geraldine-nek, �gy t�nt, ez is el�g volt. Ism�t megcs�kolta Calt, �s t�vozott.
    Cal az ablakb�l n�zett ut�na, sz�molta a l�p�seit, m�g Geraldine befordult a sarkon. Azt�n, mikor m�r nem l�tta kedves�t, Cal elindult, hogy megkeresse sz�vszerelm�t.