Immacolata a hotel lépcsőiről Shadwell Mercedesének árnyékos belseje felé tartott, amikor a forróságtól izzó járda közepén hirtelen felsikoltott. A fejéhez kapott, és leesett róla a napszemüveg, amit a Birodalom nyilvános helyein viselt.
    Shadwell kiugrott a kocsiból, hogy utasát besegítse, de Immacolata megrázta a fejét.
    - Túl nagy a fény - motyogta, és a lengőajtón visszatámolygott a hotel üres előcsarnokába. Shadwell fürgén követte, és látta, hogy Immacolata, amennyire csak tudott, messzire húzódott az ajtótól. Kísértetnővérei ott őrkődtek körülötte - jelenlétüktől megposhadt a levegő -, de Shadwell nem bírta megállni, hogy megragadja a lehetőséget, és jogos aggodalomnak álcázva, megérintse a nőt. Immacolata irtózott minden érintéstől, és azzal, hogy megtiltotta, Shadwell számára csak fokozta az élvezetet. A férfi kihasznált hát minden egyes alkalmat, amikor próbálkozása véletlenszerűnek tűnhetett.
    Nemtetszésüket kifejezendő, a kísértetek megdermesztették Shadwell bőrét, de Immacolata maga is igen jól meg tudta védeni sérthetetlenségét. Dühbe gurult a férfi elbizakodottságán, megfordult és ránézett. Shadwell rögtön elvette a kezét a nő karjáról, az ujja zsibongott. Most már csak arra vágyott, hogy egyedül lehessen, és ajkával csillapíthassa a fájdalmat.
    - Bocsánatot kérek - mondta. - Aggódtam.
    Megszólalt egy hang. A portás jött elő a helyéről, kezében a Sporting Life egyik száma.
    - Segíthetek? - kérdezte.
    - Nem, nem, köszönjük... - mondta Shadwell.
    A portás mindvégig Immacolatát figyelte.
    - Napszúrás? - kérdezte.
    - Lehet - mondta Shadwell. Immacolata közben elindult a lépcső felé, hogy elkerülje a portás kíváncsi tekintetét. - Köszönjük a figyelmességét.
    A portás fintorogva visszatért a székéhez. Shadwell odament Immacolatához, aki már megtalálta az árnyékot. Vagy az árnyékok találták meg őt.
    - Mi történt? - kérdezte Shadwell. - A nap vagy valami más?
    Immacolata nem nézett rá, de nagy kegyesen válaszolt:
    - A Fúga volt.. . - mondta olyan halkan, hogy Shadwell meg sem hallotta volna, ha nem tartja vissza a lélegzetét - ...aztán valami más.
    A férfi várta a további információkat, de hiába. Aztán éppen, amikor kérdezni akart, Immacolata folytatta:
    - A torkomban... - nyelt egyet, mintha valami keserűtől akarna megszabadulni - ... a Korbács...
    A Korbács? Tényleg azt mondta?
    Immacolata vagy megérezte Shadwell kételyeit, vagy maga is kételkedett, ugyanis így folytatta:
    - Tényleg éreztem, Shadwell.
    Rendkívüli önfegyelme ellenére is érződött egy kis remegés a hangjában.
    - Biztosan tévedsz.
    Immacolata alig észrevehetően nemet intett a fejével.
    - A Korbács elpusztult - mondta Shadwell.
    Immacolata.arcát mintha kőből faragták volna. Csak a szája mozgott, és bármilyen gondolatot szólaltatott is meg, Shadwell nagyon vágyott erre a szájra.
    - Egy ilyen erő nem pusztul el - mondta Immacolata. - Soha. Csak alszik. És vár.
    - Miért vár? Mire?
    - Talán arra, hogy a Fúga életre keljen - mondta Immacolata.
    Szeme elvesztette aranyszínét: ezüstösre változott. Az oldószer parányi szemcséi hullottak a szempilláiról, forogva, mint a porszemek a napsugárnyalábban, és arcától kicsit távolabb szertefoszlottak. Shadwell még soha nem látta őt ilyennek, ilyen közel ahhoz, hogy kimutassa az érzelmeit. Esendősége végtelenül megindító látvány volt: nadrágját majdnem szétrepesztette fájdalmasan feszülő vesszeje. Immacolatát azonban teljesen hidegen hagyta Shadwell állapota - vagy csak úgy tett, mintha észre sem venné. Magdalena korántsem volt ilyen közömbös. Shadwell jól tudta, hogy a vak nővérnek nagyon is ínyére van a férfiak minden folyománya, és szörnyű szándékait is ismerte. Látta, hogy a fal egyik bemélyedésében máris összeáll Magdalena alakja - egy merő sóvárgás tetőtől talpig.
    - Pusztaságot láttam - mondta Immacolata, hogy Shadwell figyelmét elterelje nővére készülődéséről. - Tűző napot. Rettenetes napot. A világ legkopárabb helyét.
    - És ott van most a Korbács?
    Immacolata bólintott.
    - Ott alszik. Azt hiszem... nem tud magáról.
    - Akkor úgy is marad, nem? - kérdezte Shadwell. Ugyan ki ébresztené fel?
    Saját magát sem sikerült meggyőznie.
    - Ide figyelj - folytatta Shadwell -, megtaláljuk a Fúgát, és eladjuk, még mielőtt a Korbács megmoccanhatna. Nem azért üldöztük egészen mostanáig, hogy itt feladjuk.
    Immacolata nem szólt semmit. Szeme még mindig arra a kietlen vidékre szegeződött, amit meglátott vagy megízlelt - vagy mindkettő - néhány perccel ezelőtt.
    Shadwell nagyon halványan sejtette csak, hogy milyen erők működnek éppen. Végtére is Kakukk - egy emberi lény - volt, és ez behatárolta lehetőségeit. Időnként mint például most - ennek csak örülni tudott.
    Egy dolgot azonban sikerült megértenie: a Fúgáról legendák keringtek. Az üldözés hosszú évei során számtalan formában jelent meg, altatódaltól kezdve halálos ágyon tett vallomásokig, és Shadwell már régen letett arról, hogy az álmot és a valóságot megpróbálja szétválasztani. A lényeg csak annyi, hogy az emberek apraja-nagyja vágyódott oda; imáikba foglalták, anélkül hogy tudták volna - a többség legalábbis nem tudta -, hogy az a hely létezik-e egyáltalán, vagy létezett-e valaha. És micsoda profitot söpörhet majd be, ha ez az álom egyszer elpusztul! Soha nem csinált még ekkora üzletet, és nem is lesz még egy ilyen. Nem szabad feladni. Nem szabad, hogy eltántorítsa őket holmi ősidők óta szendergő erő.
    - Mindenről tud, Shadwell - mondta Immacolata. - Még álmában is, mindenről tud.
    Shadwell nem is keresgélte a megnyugtató szavakat, Immacolata úgyis semmibe vette volna. Inkább eljátszotta a gyakorlatiast.
    - Gyorsan megtaláljuk, és eltüntetjük a szőnyeget, és akkor boldogok leszünk - mondta.
    A válasz mintha visszahozta volna Immacolatát a pusztaságból.
    - Talán nemsokára - mondta, először villantva tekintetét Shadwellre azóta, hogy bejöttek az utcáról. -Talán megint elindulhatunk.
    Az oldószernek hirtelen nyoma veszett. A kételkedés elmúlt, és visszatért a régi bizonyosság. Shadwell tudta, hogy Immacolata a végsőkig fogja üldözni a Fúgát, ahogyan annak idején ezt elhatározták. Nincsen olyan rémhír - szóljon bár a Korbácsról -, ami megfékezhetné gyűlöletét.
    - Indulnunk kéne, mert még elveszítjük a nyomot!
    - Nem hiszem - mondta Immacolata. - Várunk egy kicsit. Amíg alábbhagy a forróság.
    Shadwell ezzel megkapta a büntetést az előbbi meggondolatlan érintésért. A gúnyos célzás neki, nem a kinti hőségnek szólt. Tehát továbbra is ki lesz szolgáltatva Immacolatának, és kénytelen lesz szótlanul tűrni a megaláztatást. És nem egyszerűen azért, mert csak Immacolata tudta érzékelni a Fúgában szőtt élet rezdüléseit, hanem azért is, mert Shadwell örömmel vállalt minden gyötrelmet, ha Immacolata közelében lehetett, ha leheletének illatában fürdőzhetett.
    A bűn és bűnhődés rítusa volt ez, és ez adott erőt Shadwellnek, hogy a nap hátralévő részét elviselje.
    Immacolata számára mindvégig talány maradt, hogy micsoda erő rejlik Shadwell vágyában. Hiszen a kályhában is kialszik a tűz, ha már nem raknak rá. Még a csillagok is kihunynak egyszer, ezer év után. De a Kakukkok testi vágya - mint a fajta oly sok más vonása - dacolt minden szabállyal. Minél kevésbé táplálták, annál elevenebben égett.